Skip to content

Rólam

Tanultam filmelméletet, majd némettanár lettem, forgalmaztam elektromos szerszámgépeket és  szakfordítóként is dolgoztam.
2013-ban lettem anyuka és két évvel ezután babahordozási tanácsadó.

Egyáltalán nem terveztem, hogy hordozni fogom a kislányunkat. Sőt! Furcsán néztem a hordozós családokra, és – bár kifejezetten vonz a hippiség – pejoratíven „hippiztem le” az egész jelenséget.
Aztán egy pár hetes babával minden megváltozott. Hamar eljutottunk a hordozáshoz, amely először a praktikussága miatt lett a mindennapjaink része, majd rájöttünk, hogy mennyi mindent ad még ez nekünk a két szabad kézen kívül.

Közben egyre több ismerős fordult hozzám hordozós kérdésekkel, én pedig úgy éreztem, hogy nagyon szívesen segítenék nekik, de nem tudok jól.
Így jutottam el a Hordozóház babahordozási tanácsadó képzésére, amit 2015-ben végeztem el.

2016-ban megszületett a kisfiunk is, akivel már tudatosan próbáltam megismerni a hordozás minden csínját-bínját.

Amikor ő egy kicsit már nagyobb lett, immár munkatársként tértem vissza a Hordozóházba, ahol 2020 közepéig tevékenykedtem hordozási tanácsadóként. Ezalatt az idő alatt rengeteg családdal találkozhattam és segíthettem nekik, így nagyon sok hasznos tapasztalatot gyűjtöttem.

Ezt követően önálló vállalkozásba kezdtem és megszületett a Hordozunk.

2022-ben még egy gyermekkel bővült a családunk. Vele még folyamatosan gyűjtöm az újabb hordozós tapasztalatokat. Ahogy pedig ő növekszik, újra egyre több családdal tudok találkozni.

Továbbra is célom, hogy segítsem a kisbabás, kisgyermekes családokat, hogy harmonikusabban, tudatosabban és kompetensen élhessék meg a kisbabás, kisgyermekes éveket.

A XX. századi magyarországi hordozás kultúrantropológiája (2016)
A szövött kendő használata elöl (megkötések, tanításmódszertan és másra kötés) (2017)
A függőlegestől eltérő hordozási pozíciók elmélete és gyakorlata (2017)
Karikás kendő és a Pöti használata (megkötések, tanításmódszertan és másra kötés) (2017)
Szoptatós szituációk a hordozási tanácsadásban – elmélet, kommunikáció és gyakorlat (2017)
Kommunkációs gyakorlatok hordozási tanácsadóknak 1. (2017)
Csatos hordozók használata (megkötések, tanításmódszertan és másra kötés) (2017)
A mei taiok használata (megkötések, tanításmódszertan és másra kötés) (2017)
A szövött kendő használata háton (megkötések, tanításmódszertan és másra kötés) (2017)
A szövött kendő használata csípőn (megkötések, tanításmódszertan és másra kötés) (2018)
Koraszülöttes családok támogatása hordozási tanácsadóként (2018)
Koraszülött baba hordozása (2018)
A Caboo használata (megkötések, tanításmódszertan és másra kötés) (2018)
Alvós szituációk a hordozási tanácsadásban – elmélet és kommunikáció (2018)
Kommunikációs gyakorlatok hordozási tanácsadóknak 2. (2018)
A JePorteMonBébé l’Originale kendő (a Zsömbi) használata elöl (megkötések és másra kötés) (2018)
A JePorteMonBébé l’Originale kendő (a Zsömbi) használata csípőn (megkötések és másra kötés) (2018)
A babahordozás néprajza és antropológiája: a sokszínűség üzenete (2018),
Két gyerek egyidejű hordozása (2018)
A hordozóeszközök használatának megtanítása – tanításmódszertan gyakorlott hordozási tanácsadóknak (2019)
Babahordozás az őskortól napjainkig (2019)
A Zsömbi (Love Radius kendő) használata háton (megkötések és másra kötés) (2019)
A Bondolino, az onbuhimo, a babaerszény és más, ritkábban előforduló hordozóeszközök használata (2019)
Mozgásfejlődésről hordozási tanácsadóknak (2019)
A tanácsadás módszertana és gyakorlata (másra kötözés, tanácsadási helyzetek) (2019)
Szövött kendők izgalmas világa (2019)

Itt is jelen voltam

Masayo Sonoda: Mi is az ONBU valójában? (2019)

Magyar Babahordozó Konferencia és Fesztivál (2019)

MINDEN JOG FENNTARTVA 2022 Hordozunk