Testközelben az orvosnál is

Testközelben az orvosnál

Minden életkorban szükségünk van érintésre. A babáknak pedig egyszerűen lételemük a testközelség. Rövid- és hosszútávú hatása is óriási. A babák megnyugszanak, légzésük egyenletesebb lesz, hozzájárul a szülő-gyerek kapcsolat erősítéséhez, az idegrendszeri fejlődésükhöz, a bőr-bőr kontaktus a hőszabályzásukat is segíti stb.

Ha sír a babánk, magunkhoz öleljük, és ha nem is nyugszik meg azonnal, máris tudja, hogy ott vagyunk neki, biztonságban van.

Miért tennénk le, miért engendénk el, miért hagynánk magára éppen a számára igazán félelmetes szituációkban, mint például egy orvosi beavatkozás? A legtöbb vizsgálat és kezelés már a koraszülött babák esetében is elvégezhető bőr-bőr kontaktusban, kenguruzás közben. Akkor miért nem alkalmazzuk ezt egyszerűbb helyzetekben is, illetve nagyobb babáknál vagy kisgyerekeknél, amikor betegek?

Szerencsére már egyre több gyermekorvos támogatja, sőt akár javasolja is, hogy vizsgálat, kezelés közben a gyerekek a gondozójuk ölében, ölelésében lehessenek. Akár szoptatni is lehet ilyenkor őket.
Legtöbb esetben azonban nekünk kell ezt kérnünk, akár még meg is kell küzdenünk érte.
Pedig mennyivel egyszerűbb és kíméletesebb például egy oltás, ha a baba közben nyugodt, nem ficereg, mert mondjuk éppen szopizik vagy cumisüvegből kap folyó tejet? Így nem kell lefogni, akár észre sem veszi a szúrást, vagy ha mégis, akkor rögtön csillapítja is a fájdalmát a tej vagy csak maga a testközelség.
Orvosi oldalról ez bizonyára nagyobb fokú rugalmasságot igényel, de több példa bizonyítja már, hogy megoldható.

Nálunk például  a kisfiam újszülött kori hallásvizsgálata zajlott úgy, hogy ő közben hordozóban volt rajtam. Csodásan működött a dolog és gyors is volt.

Vagy itt vannak dr. Tordas Dániel videói arról, hogyan oltja be a piciket:
https://www.facebook.com/tordasdaniel/videos/297873631292469
https://www.facebook.com/tordasdaniel/videos/320621748542697

Ami pedig a posztom kiindulási alapja volt, az a mellékelt kép, ahol éppen EEG vizsgálatot végzenek egy kedves barátnőm kisbabáján.  Ez egy fájdalommentes vizsgálat, de nagyon nyugodt állapotban kell hozzá lennie a gyereknek.
Az orvosok először kételkedtek benne, hogy a hordozás segíteni fog, de az anyuka tudta, hogy csak így fog működni a dolog, ezért nagy magabiztossággal ragaszkodott hozzá. Azt hiszem, a képek magukért beszélnek. Teljes nyugalomban zajlott az EEG.
A kórházi tartózkodás további részében is nagy segítség volt a családnak a hordozó. Kétóránként különböző vizsgálatokra vitték a babát, ezért csak így tudott megnyugodni, pihenni közben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

MINDEN JOG FENNTARTVA 2022 Hordozunk